A Dreher Sörgyárak Rt. a vállalat alapításának 150. évfordulója alkalmából jó hangulatú kereskedői partyt tartott 2004. szeptember 10-én. A gyár területén megrendezett nagyszabású esemény alapgondolata az volt, hogy Dreher Antal, a Sörkirály egy igazi sörbirodalmat épített fel, amely a századelőn és a 20-as években világszerte ismert volt. Ma a Dreher Rt. termékeit szintén dinamikus üzletemberek terjesztik – Dreher Antal öröksége így nemcsak a hagyományőrzést, hanem a mindig kész megújulást is jelenti, ami ma is jellemző a Dreher Rt.-re. A születésnapi rendezvény így nem kizárólag a nosztalgia jegyében telt, nagy hangsúlyt kapott a jövőbe tekintés, a vállalat és a kereskedők kapcsolatának szorosabbra fûzése. Mike Short, vezérigazgató és Katus László értékesítési és logisztikai igazgató rövid köszöntője után a résztvevők az eredeti sörsátras hangulatot idéző helyszínen megtekinthették a sörgyártás történetét bemutató rövidfilmet, majd a legkülönfélébb programok közül válogathattak. A játékos kedvû üzletemberek kipróbálhatták a golf szimulátort, a go-kartot, a talaj felett sikló airboard-ot, csocsó bajnokságon vehettek részt, vagy éppen a kaszinóban próbálhatták ki szerencséjüket. A felsorolt programok mellett nagyon népszerû volt a Dreher Sörtúra is, ahol a vendégek betekinthettek a sörgyár mindennapjaiba – láthatták, hogyan készül a sör ma, Dreher Antal öröksége szellemében, a legmodernebb gépsorokon.
This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.