Áfonyás sörrel készül a nyárra a Dreher

A meggy után itt a Dreher áfonyás ízesített söre

Új ízzel készül a Dreher Sörgyárak a nyárra. A 0,5 literes fémdobozos kiszerelésű Dreher Áfonya május első felétől lesz elérhető a boltok polcain. A gyártás során használt kétféle komló és az áfonya fanyar ízvilága mellett, a kellemes áfonyaillat jellemzi a legújabb Dreher variánst.

A Dreher Áfonya az ízesített sörök piacát erősíti, ahol a 3% alkoholtartalommal egyező, vagy annál magasabb alkoholfokkal rendelkező söröket a sörfogyasztók csaknem 60%-a fogyasztja havi rendszerességgel.* Az ízesített sörök piaca volumenben és a célközönség tekintetében is évek óta rendkívül dinamikusan növekszik. Májustól a már meglévő meggyes íz mellett, ezzel az új termékkel bővül a sörgyár ízesített söreinek alkoholos portfóliója.  

„Egy olyan új ízesítéssel lepjük meg a kategória kedvelőit, amely nagy kedvence a magyar fogyasztóknak. Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy az új Dreher Áfonya üde színfoltja lesz mind a Dreher variánsok ízesített alkoholos portfóliójának, mind pedig a nagyüzemi sörök piacának. Ez utóbbi kapcsán egyértelműen hiánypótló lesz az alkoholos áfonya ízű variáns” – mondta el Presits Lívia, a Dreher márka szenior márka menedzsere.

A Dreher Áfonya** kétféle komlóval készül, alkoholtartalma 4,0 %, ízre pedig a kellemesen fanyarkás áfonyát idézi, keserűsége pedig egy könnyű sörének felel meg. 

Az új íz bevezetését tévéreklám, közterületi és digitális kommunikáció, PR, valamint számos szponzoráció támogatja.

 

 

*forrás: Kantar Hoffman, fogyasztói tracking (havi sörfogyasztók), 2020 április-2021 márciusi időszak

** világos sör és áfonya ízű ital keveréke