Dolhai Attila lett az ország legnépszerűbb sörözőpartnere

Dolhai Attila kapta a legtöbb szavazatot a Dreher Sörgyárak Zrt. "Kivel söröznél szívesen?" mottójú internetes közvélemény-kutatásán, melyben az ország legnépszerűbb sörözőpartnerét keresték. A hölgyek között Jakupcsek Gabriella lett a legnépszerűbb.

Dolhai_Attila.jpgA szavazatok 22%-ával lett az ország legnépszerűbb sörözőcimborája Dolhai Attila. Õt hajszálnyi különbséggel egy másik ismert musical színész, Mészáros Árpád Zsolt követi a sorban, a harmadik helyen pedig Alföldi Róbert végzett. Az első tízben szerepelnek még többek között Ákos, Fábry Sándor és Bereczky Zoltán is.

A hölgyek közül Jakupcsek Gabriella kapta a legtöbb szavazatot, őt követi Liptay Klaudia, Lola és Rúzsa Magdi.

A Dreher Sörgyárak Zrt. internetes mini közvélemény-kutatására, a július 8-i éjféli zárásig közel ezer szavazat érkezett. A weblapot felkeresők olyan ismert hazai személyiségeket nevezhettek meg, akikkel szívesen beszélgetnének egy pohár sör mellett. A közel egy hónapos időszak alatt a szavazók összesen 118 ismert embert juttattak fel a jelöltek listájára, elsősorban színészeket, zenészeket és televíziós műsorvezetőket. Rajtuk kívül azonban szerepelnek a listán olyan nevek is, mint Müller Péter, Popper Péter, Vámos Miklós, Esterházy Péter, Hankiss Elemér, vagy épp Csernus doktor.

A 118 jelölt közül, a szavazók véleménye alapján, Dolhai Attila lett a legnépszerűbb sörözőpartner. Vele a válaszadók többsége szakmai pályafutásáról, jövőbeli terveiről beszélgetne szívesen, de olyan is akad, aki magánéletéről, vagy épp a kedvenc söreiről kérdezné.

A szavazáson résztvevőkre általánosságban elmondható, hogy leginkább beszélgetőpartnerük magánélete érdekli őket, a második legkedveltebb témakör pedig a szakmai karrier, majd a sörözés volt.

A szavazás során kedvenc sörözős helyüket is megjelölhették a válaszadók. A válaszok alapján kiderül, hogy Prága és a cseh sörök igencsak belopták magukat a hazai sörbarátok szívébe, de számos hazai söröző is előkelő helyen szerepel a ranglistán, nem is beszélve a Sziget Fesztiválról, melyet szintén a válaszadók nagy százaléka említett.

"Őrülünk annak, hogy felmérésünk ekkora sikert aratott a hazai sörbarátok körében. Az érdeklődést a szavazatszám mellett jól mutatja az is, hogy a szavazatok alapján több mint 100 hazai sörcimbora került fel a jelöltek listájára" – mondta Agócs Mónika a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok vezetője. „A Dreher Sörgyárak Zrt. kiemelt feladatának tekinti a sörkultúra, a minőségi sörfogyasztás népszerűsítését. A minőségi sörfogyasztáshoz pedig kiváló alkalmat biztosít egy érdekes partner, néhány izgalmas téma, egy hangulatos helyszín és természetesen egy pohár frissen csapot sör. A felmérés alapján úgy látom, Magyarországon mindennek bővében vagyunk – tehát minden alapunk megvan ahhoz, hogy a jövőben, hazánkban is kiteljesedjen a minőségi sörkultúra!"

Agócs Mónika Jéger-Pete Renáta
Dreher Sörgyárak Zrt. Well PR Kft.
Phone: +(36 1) 432 9720
Fax: +(36 1 ) 432 9877
e-mail: monika.agocs@dreher.sabmiller.com
Phone: +(36 1) 350 7390 /118
Fax: +(36 1) 350 7393
e-mail: r.pete@well.hu

 

Dreherzrt.hu
Privacy Overview

This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.