Új alkoholos italkategória: jön a Viper hard seltzer

Egyenesen az Egyesült Államokból érkezik az alkoholos italok legújabb trendje, a hard seltzer – egy áttetsző szénsavas alkoholos ital, jellemzően csipetnyi gyümölcs ízesítéssel, amelynél a kívánt alkohol- és szén-dioxid szintet fermentációval érik el. A Viper hard seltzer, amelyet a Dreher Sörgyárak márciusban vezet be a magyar piacra, egyáltalán nem sör, noha hasonló hagyományos eljárással készül.

Miközben a legjelentősebb és legismertebb alkoholos italok több száz, sőt több ezer évvel ezelőtt születtek, a hard seltzernek elég volt pár év, hogy teljesen felforgassa az alkoholos italok piacát a tengerentúlon. Pedig maga a kategória egyes források szerint a véletlen és két szódavízkedvelő feleség „műve”: a múzsák ihletésére két bostoni jóbarát és műkedvelő ital innovátor házilag készítette el a szénsavas víz alkoholos változatát még 2013-ban. Most pedig már ott tartunk, hogy a szakemberek az idén 2,5 milliárd dolláros forgalomra számítanak az USA-ban, közben pedig Kanadában, Ausztráliában és egyes nyugat-európai országokban is egyre nagyobb a rajongók tábora.

„A Dreher Sörgyárak stratégiájában kiemelt szerepet kap az innováció, legyen szó akár a meglévő portfólió folyamatos bővítéséről vagy éppen egy új italkategória bevezetéséről. Az újítások és a fogyasztói trendek követése mellett elkötelezett Asahi Europe & International-nek és magyar leányvállalatának, a Drehernek köszönhetően, a sörök és a hagyományos long drinkek között elhelyezkedő italkategória márciusban jelenik meg a magyar piacon” – mondta Wilheim Gábor, a Dreher Sörgyárak marketing igazgatója.  A boltok polcaira első körben 0,33 literes dobozos, majd üveges kiszerelésben kerül, amely 96 kilokalóriát tartalmaz, alkoholtartalma pedig 4 százalék.

„Szeretjük azt, ami egyedi és izgalmas” – egészen egyszerűen ennyi a hard seltzer titka Nagy Zoltán, Viper nagykövet szerint, aki alapító-tulajdonosa a máig egyetlen olyan magyar bárnak, amely kiérdemelte a World’s Best Bars Top 50 elismerést. Déli citrus, cédrus, nyári virágok – ezeket az illatokat társítja személyes élményei alapján a nemzetközi bárkultúra elismert szakembere a Viperhez. Ezt még annyival egészíti ki: „az alaposan lehűtött Viper önmagában fogyasztva is tökéletes választás jégre töltve egy kis limeszelettel, de saját receptek komponálásához éppúgy lehet tökéletes kiindulási alap.”

A Viper hard seltzer gyártása során a 100 méter mélységből érkező vizet üstben forralják fel, majd miközben lehűl, hozzáadják az alkohol alapját adó cukrot, melyet az élesztők feldolgoznak – így érhető el a kívánt alkohol- és szén-dioxid szint. Ezt követően a kapott italt megszűrve jutnak a letisztult és áttetsző végeredményhez, amelyet a frissítő lime ízesítés tesz izgalmassá.

„A Viper komoly rajongótáborra számíthat az újdonságokra mindig nyitott kísérletezők és trendkeresők között, ahogyan azok között is, akik a mesterséges adalékok és színezékek nélküli összetevőket tartják szem előtt. Természetes ízével, trendiségével és egyszerűségével tökéletes alternatíva a tudatos, minőségi élményeket kereső és kíváncsi fogyasztók számára” – mondta Hruska Rita, a Dreher Sörgyárak nemzetközi márkákért felelős marketing vezetője.

Dreherzrt.hu
Privacy Overview

This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.